A pszichológus felkeresésének több módja is lehetséges, mely attól is függ, hogy milyen intézményi keretek között dolgozik az adott szakember. Azonban akármilyen forrás útján is jutunk el egy személyhez, azt mindenképp tartsuk szem előtt, hogy kizárólag hivatalos úton keressük fel őt, vagyis a pácienseknek megadott elérhetőségein keresztül. Hiszen a pszichológusok is rendelkeznek magánélettel, mint bárki más, éppen ezért sokszor kellemetlen helyzetet szülhet a magán úton való megkeresés.

Egy pszichológus dolgozhat valamilyen intézményben (pl. pszichiátriai osztály, nevelési tanácsadó stb…), vagy magán úton egyaránt. Az intézményi ellátásba való bekerülés általában kevésbé gördülékenyen működik, hiszen sokkal merevebb keretek kötik meg az ott dolgozókat. Mivel az ilyen helyeken biztosított szakmai ellátás általában ingyenes, sokszor várólistával kell számolni, és a pszichológussal való találkozások sem biztos, hogy lehetségesek heti gyakorisággal. Ettől függetlenül lehetséges az intézmények egyéni úton való felkeresése, és ekkor a legcélravezetőbb az intézmény személyes meglátogatása, hiszen ekkor minden kérdésedet felteheted.

Amennyiben nem az intézményi ellátás mellett döntesz, felkereshetsz olyan pszichológusokat, akik magánrendelést folytatnak. Ez hasonlóan működik, mint ahogyan az orvosi magánrendelés is. Egy terápiás rendelőben előzetesen meghatározott időpontban fogadja a pszichológus a pácienseket, akik előre egyeztetett időpontokban érkeznek. Vannak ún. pszichoterápiás komplexumok, ahol több pszichológus, pszichiáter dolgozik együtt, sokszor csapatként, ezáltal növelve munkájuk hatékonyságát. Az is előfordulhat azonban, hogy egy orvosi rendelőkomplexumban dolgozik egy vagy két pszichológus, egy-egy szobában.

Manapság számos, egyéni rendelést folytató pszichológus rendelkezik weboldallal, ahol munkájának, képzettségének részletes leírása és bemutatása olvasható. Ezekről az oldalakról szinte minden fontos információt megtudhatsz: hol található a rendelő, milyen ellátásra számíthatsz, milyen problémák esetén tud az adott szakember segítséget nyújtani, mi a szolgáltatás díja, stb… Itt a pszichológus elérhetőségét is megtalálhatod, és így általában telefonon és e-mailen keresztül egyaránt lehetséges a bejelentkezés, illetve az első találkozás leegyeztetése. Az első felkeresés alkalmával érdemes bemutatkozni, a felkeresés okát megemlítés szintjén elmondani, az időpontot leegyeztetni, esetlegesen a forrást megjelölni, ahonnan értesültél a szakember elérhetőségéről, illetve a fontos, az első találkozás (elsősorban technikai) részleteire vonatkozó kérdéseidet feltenni, amennyiben ezek nagymértékben nyugtalanítanak téged.

Sokszor azonban nem a megnyerő honlapok a legjobb források a megfelelő szakember megtalálására. Amennyiben van olyan ismerősöd, aki ismer egy jó pszichológust, és nagyobb biztonságérzetet kelt benned az ajánlott személlyel való találkozás gondolata, mint egy teljesen ismeretlen pszichológussal, akkor nyugodtan felkeresheted őt. Ekkor szintén érdemes e-mailen, vagy telefonon keresztül megtenni az első lépést.