Nagyon gyakran esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, hogy a párunk ugyanolyan, mint mi, és azt várjuk –tévesen- hogy ha szeret, akkor csak egyetlen módon válaszolhat és viselkedhet, mégpedig pontosan úgy, ahogyan mi, amikor szeretünk valakit. Ez okozza újra és újra azt, hogy csalódunk, és felejtjük el azt, hogy noha ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégis másképp használjuk és ami a legfontosabb, másképp is értjük.

Amikor nem vesszük figyelembe a két nem közötti különbségeket, tulajdonképp nem hagyunk időt arra, hogy megértsük és tiszteletben tartsuk egymást. Követelőzőek leszünk, indulatosak és türelmetlenek. Beleszeretni valakibe csodálatos érzés, azt gondoljuk örökké szeretni fogjuk egymást, csak az ásó, kapa és a nagyharang választhat el minket egymástól. De jönnek a dolgos hétköznapok, egyre több gond árnyékolja be kapcsolatunkat. Ilyenkor a lehető legjobb szándék mellett is haldokolni kezd. Próbálnánk megbeszélni a dolgokat, de sorra kudarcba fulladnak, nő a bizalmatlanság. A végeredmény: elutasítás vagy a másik elnyomása. Hová lett a szerelem varázsa? Hogyan történhetett ez meg velünk? Miért történt ez meg velünk? Miért velünk történt meg?

Ha nő és egy férfi beszélget sokszor szükség lenne tolmácsra. Ugyanazokat a szavakat használják, ám a használat módjának különbözősége más értelmet ad a szavaknak. A kifejezések hasonlóak, de kimondva már másodlagos jelentést és érzelmi töltést kapnak.

Íme néhány gyakori példa:

A nők ilyesmit mondanak:                                                    A férfiak így válaszolnak:

„Mi sohasem megyünk sehova.”                                          „Nem is igaz, a múlt héten is

                                                                                       elmentünk moziba, kirándulni….”

„Legszívesebben elfelejtenék mindent                                   „Ha nem tetszik, hagyd ott az

és mindenkit.”                                                                     az állásod”.

„Beszélhetek én, úgysem hallgat meg senki.”                        „De hát most is éppen azt teszem.”

„Már nem szeretsz.”                                                           „Hogyne szeretnélek!” Különben

                                                                                       nem lennék itt.”

A nők szavainak szószerinti értelmezése könnyen félrevezeti a férfiakat, mivel úgy vélik, hogy a beszéd csak tények és információk közlésére szolgál. Ennek eredményeképpen tudja vagy legalábbis azt gondolja, hogy ezt így nem igaz, ezért nem hajlandó elismerni a nő érzésének jogosságát, és vitatkozni kezd.

A Mi sohasem megyünk sehova azt mondja egy férfinak, hogy nem jó társ, nem csinálnak együtt semmi, lusta és unalmas. A vita elkerülésének érdekében tanácsosabb másképp fogalmazni, például, úgy, hogy a nő kifejezi, hogy kedve lenne elmenni valahová, hiszen mindig olyan jól elszórakoznak együtt, és annyira szeret a férfival lenni. Ugyanez a helyzet a második mondattal is. A férfiakra jellemző, hogy egy problémára azonnal megoldást keresnek, ajánlanak, holott a nők gyakran csak arra vágynak, hogy meghallgassa őket a párjuk.

Beszélhetek én, úgysem hallgat meg senki- valódi jelentése: attól tartok, hogy untatlak és félek, hogy már nem érdekellek. Nehéz napom volt ma, és úgy örülnék ha figyelnél rám. Vagy ha biztatnál egy kicsit, kedves, elismerő, megnyugtató szavakkal. A férfi viszont ezt hallja belőle: én mindig figyelek, de te nem figyelsz rám, pedig azelőtt figyeltél. Nagyon unalmas lett az élet veled. Csalódtam benned. Önző vagy. 

Már nem szeretsz.- A nő valójában ezt szeretné kifejezni vele: ma mintha úgy érezném nem szeretsz, attól félek eltávolítottalak magamtól. Tudom, valójában szeretsz, mert annyi mindent teszel értem, de ma egy kicsit bizonytalannak érzem magam. Szeretném ha biztosítanál ha biztosítanál a ragaszkodásodról, és kimondanád, hogy szeretlek- annyira örülök, amikor ezt hallom. Viszont ha egy férfinak nem fordítják le a mondatot, ezt a bizonyos „már nem szeretsz”-et úgy érti, mintha a nő azt akarná kifejezni, hogy neki áldozta a legszebb éveit az életéből, és mégsem kapott cserébe semmit. Kihasználták, a férfi önző és rideg, nem gondol magán kívül senki másra.

Ha a férfiak tudatában vannak annak, hogy a nők szavait nem szavad szó szerint értelmezni, hanem meg kell keresni a valódi értelmét egy idő után megtanulják nem félreérteni őket. Könnyebben megértik a nők gondolkodásmódját, érzelmeiket. A nők csak ilyen jellegű, drámai mondatokkal tudják a maguk számára legkielégítőbben kifejezni érzelmeiket.

 

Gyakran előforduló probléma egy párkapcsolatban az is, hogy valaki nem kapja meg azt a támogatást, amire vágyik. Ennek legvalószínűbb oka az lehet, hogy nem kéri elég érthetően, világosan. Pedig fontos lenne egy kapcsolatban megtanulni azt, hogy hogyan kérjünk egyértelműen segítséget, ha valóban meg akarjuk kapni. Sokszor mindkét nemnek nehézre esik ezt megtenni, a nőknek ez még nagyobb lelki megterhelést jelent, és a csalódásuk is jóval súlyosabb, ha  nem kapják meg. A nők ösztönösen megérzik a mások szükségleteit, és azt várják a férfitól is, hogy érzékeny legyen erre. Ha szeretnek valakit vidáman és lelkesen ragadnak meg minden módot arra, hogy segítséget nyújtsanak párjuknak. Mivel ebből indulnak ki, könnyen azt gondolhatják: a párom szeret, magától fogja felajánlani a segítséget, nem kell külön megkérni erre. Előfordul, hogy a nők tudatosan nem kérnek semmit, próbára téve ezzel a férfi szerelmét.  Ahhoz, hogy az kiállja a próbát, elvárja társától, hogy lássa, hogy ő mire vágyik, kéretlenül is ajánlja fel a támogatást. A legtöbb férfi az ilyen jellegű próbatételt észre sem veszi. Ők azt szokták meg, hogy, ha valakinek segítségre van szüksége, egyszerűen kérnie kell. Azt feltételezik, hogy éppen elég, amit ők nyújtanak, hiszen a nőtől megkap mindent. Abban a hitben élnek, hogy ha a társának többre lenne szüksége nyilván nem adna neki tovább, vagy kifejezné azt. Ez azonban általában nem történik meg. Mire a nő rászánja magát a kérésre,  már jóval többet adott, és ezért annyira dühös, hogy kérése követelőzésnek hangzik. Aztán, ha a férfi ezek után megteszi, amit akart a nő még dühösebb lesz rá, amiért mindez magától nem jutott eszébe.

A férfiak nem viselik jól a követelőzést és a sértődést. Még ha hajlamosak is lennének a nőt támogatni, amikor az megsértődik és követelőzni kezd,  nemet mondanak. A követelőzés valójában a férfi számára elutasítást jelent.

A „tudnád” és a „szeretném ha” között óriási a különbség. „Le tudnád vinni a szemetet?”- persze, hiszen fizikailag lehetséges, de nem azt jelenti, hogy meg is csinálom. „Szeretném, ha levinnéd a szemetet”- ez már sokkal inkább azt sugallja, hogy a páromnak most valóban sokat segítenék azzal, ha kivinném a szemetet. Ez utóbbival lehetőséget adunk a segítésre, nem kényszert, elvárást vagy parancsot. Így sokkal személyesebb is a kérés. Míg a „tudnád” egy fajta követelés, mintha nem lenne más választás, és mindenképp igent kellene mondani.

Tudni kell magabiztosan kérni, ami azt jelenti, hogy miután kértünk valamit, tudunk csendben maradni. Például: a férfi lefekvéshez készülődik, amikor a nő azt mondja neki: Szeretném, ha hoznál fel nekem egy kis meleg tejet. A férfi válasza feltehetőleg a következő lesz: Olyan fáradt vagyok, épp lefeküdni készültem. Ennél a pontnál érdemes csendben maradni, tudomásul venni, amit a férfi mondott. Ha nem szegez a nő dacos ellenállást a férfi ellenállásának, sokkal nagyobb esélye van arra, hogy párja végül teljesíti a kérését. A kérés elhangzott, ki kell várni, amíg a férfi dünnyög, morgolódik- ez nem annak a jele, hogy nem akarja teljesíteni a kérést, hiszen akkor azonnal nemet mondott volna. Ez éppen annak a jele, hogy mérlegeli magában a kérést, latolgatja saját igényeivel szemben állítva. Ha a morgásra a nő kifakad, hogy ő mennyi mindent megcsinált aznap, főzött vacsorát, megfürdette a gyereket, lefektette őket, míg a párja csak a kanapén pihent máris kész a vita. A morgás gyakran az igen előjele és nem szabad félni a csendtől.

Egy kapcsolat sikeressége, teljessége, boldogsága mindkét félen múlik. Mindkét félnek meg kell tanulni a másik nyelvén kommunikálni. Ehhez a nulladik lépés talán az, hogy észrevesszük, hogy a másik mit tesz meg értünk, főleg az apróságokat. Tudatosan figyelünk párunk érzelmi állapotára, és megpróbálunk ahhoz mérten viszonyulni hozzá. Ha fokozatosan megszabadulunk az előítéleteinktől és megtanuljuk valóban azt kérni, amit akarunk, megalkothatjuk azt a szeretetteljes kapcsolatot, amelyre vágyunk, amire szükségünk van, és amit megérdemlünk.

Varázslatos szerelmünket pedig örökre megőrizhetjük ha nem felejtjük el: a másik más.

Forrás: John Gray: A férfiak a Marsól, a nők a Vénuszról jöttek. Trivium Kiadó (2012)