Veszteségélmény és gyász

Életünk során számos veszteséggel kell szembenéznünk. Ezek közül jó néhány előre látható, néhány azonban kiszámíthatatlanul ér utol bennünket. A veszteség szó kapcsán sokunknak a halál és gyász gondolata jut eszünkbe. Eszünkbe juthat, amikor elvesztettük szeretett családtagjainkat, vagy az, hogy az idő előrehaladtával egyszer majd elveszítjük nagyszüleinket, szüleinket. A halálon mint szűken értelmezett veszteségélményen kívül sok más esetben is veszteségeket élhetünk át. Veszteséget élünk meg akkor, amikor felbomlik egy kapcsolat, ha bennünket hagynak ott, vagy mi szakítunk párunkkal. Ha az egészségi állapotunkban tartós romlás következik be, ha elköltözünk egy új városba (például az egyetemi tanulmányok folytatása miatt, vagy családot alapítunk szülővárosunktól távolabb), ha elbocsátanak bennünket egy munkahelyről, vagy ha mi hagyjuk ott a már megszokott közösséget egy másik, új, egyelőre ismeretlen lehetőség miatt. Ha felnőve elhagyjuk a családi fészket és új életet kezdünk, immár önállóan. Látható tehát, milyen sokféle élethelyzetben élünk át, különböző mértékben ugyan, de veszteségélményt, amely sok esetben szintén kisebb vagy nagyobb mértékben gyászérzést indít be a lelkünkben.

Jelen témakörünkben a veszteségélmény és gyász sajátosságairól, a gyászfolyamat jellemzőiről, a gyászfolyamat végbemenését megakadályozó tényezőkről, a komplikált gyászról olvashat összefoglaló írásokat.

A kérdőívek menüpont alatt a veszteségélménnyel kapcsolatos, a gyász esetleges következményeire vonatkozó becslőskálák kitöltésével jelenlegi állapotáról kaphat visszajelzést.

Interaktív programrészünkben az önsegítés lehetőségeit mutatja be, azok kipróbálására nyílik lehetősége.