Ahhoz, hogy össze tudjuk hasonlítani a sorsesemények hatásait, előbb át kell tanulmányozni mit is jelent a trauma, illetve a csúcsélmény.

A pszichés trauma fogalma a pszichiátria és pszichoanalízis gondolatköréből keletkezett. A trauma eredetileg sebzést jelent, főként külső erőszakos behatás nyomán keletkező szöveti szétválást. A sebzés után heg, tehát következmény marad.

Freud megfogalmazása szerint trauma során a pszichikum olyan erős izgalomba kerül, hogy levezetése, feldolgozása a szokásos módon nem sikerül, így az energiaháztartásban zavar keletkezik, amellyel az egyén nem tud megbirkózni, magatehetetlen állapot alakul ki.

Szerinte az egyes fejlődési szakaszokban ért ártalmak jellegzetes károsodásokhoz vezethetnek. Érzelmi, indulati, személyiségfejlődési szakaszaiban való megrekedést – fixációt okozhatnak. Az újabb lelki megterhelések ezeken a gyenge pontokban hatva okoznak traumát, azaz ott sérül, ahol fixálódott. A személyiségben a trauma nyomán hasadás keletkezik, s a traumatikus élmény részben vagy egészben elfojtás alá kerül. A lehasadt részek, az elfojtott élménytöredékek különféle formában jelentkeznek, ezeknek összeillesztésével, tudatossá tételével lehet a személyiség egészét visszaállítani.

Dominick LaCapra álláspontja szerint fontos megkülönböztetni a veszteséget a hiánytól – míg az előbbi nem megfelelő feldolgozása traumához vezethet, az utóbbi „csak” pszichés feszültséghez. A veszteség konkrét múltbeli esemény: egy olyan pillanat, amikor valami, ami létezett, megszűnt az egyénhez tartozni. Ezzel szemben a hiány transzhisztorikus állapot, gyakran nem kötődik konkrét veszteséghez: nem lehet elveszíteni, amit sosem birtokoltunk. LaCapra a veszteségre adott kétféle válaszreakciót különböztet meg, az acting-out-ot és az átdolgozást. Az acting-out Freud szerint melankóliához, az átdolgozás pedig gyászfolyamathoz vezet. Ez utóbbi a konstruktívabb, amennyiben a végén jobb megértés és a múlttól való szabadulás lehetséges.

Az amerikai klasszifikációs rendszer, a DSM-IV (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) szerint pszicho-trauma akkor alakulhat ki, ha „az egyén olyan eseménynek elszenvedője, szemtanúja vagy involválódó alanya, amely halálos fenyegetettséggel, súlyos sérüléssel, a fizikális és pszichés integritás elvesztésével jár, az egyén pedig intenzív félelemmel, szorongással, rémülettel, tehetetlenséggel reagál”. Veszteségélmények lehetnek: hozzátartozók halála, kudarc, sikertelenség, valódi vagy vélt tárgyvesztés. A traumát elszenvedett ember állandóan kénytelen foglalkozni a vele történtekkel. A traumatikus élmény a traumát elszenvedett egyén gondolataiban, álmaiban, fantáziájában ismételten visszatér. Post-traumás stressz-zavarról (PTSD) beszélünk, ha az akut stresszt kiváltó ok vissza-visszatér és újra, meg újra átéli a traumát az egyén. Jellemzője a betolakodó gondolatok és a pszichopatológiai tünetek együttes előfordulása (depresszió, motivációhiány).

Maslow szerint minden emberi szükséglet irányul valamire: valamilyen hiány hozza mozgásba a motivációs dinamikát. Jellemzőjük, hogy átszínezik valóságészlelésünket. Minél nagyobb szükségünk van élelemre, biztonságra, szeretetre, önbecsülésre, annál inkább a szerint fogunk másokra és saját magunkra tekinteni, hogy segítik vagy gátolják szükségleteink kielégülését. Ezeket a motívumokat nevezte hiánymotívumoknak. Az a személy, akinek minden alapvető motívuma kielégült, a világot, a valóságot annak minden vonatkozásával együtt tisztábban fogja érzékelni, és élvezetesebb lesz az élete. Azonban legtöbben a hiánymotívumok szintjein élnek. Azok az egyének viszont, akik nem a hiánymotívumok által meghatározottak, ezek az önmegvalósító személyek. Jellemző rájuk, hogy inkább a való világban élnek, nem az ember alkotta fogalmak, elvárások, hiedelmek, sztereotípiák világában, megbecsülik az élet alapvetően jó dolgait, nem rettegnek az ismeretlentől, problémaközpontúak, fiziológiai készetetéseik kielégítését élvezik (evés, alvás, szexualitás). Maslow a „D” betűt használja a deficit (hiány) megjelölésére. A D-motiváció tehát hiánymotivációt jelent. A „B” betű (being) a hiány ellentétére utal: B-motiváció, tehát az erőfeszítésektől mentes, kibontakozó típusú motiváció, amely az után jelenik meg, hogy a hiánymotívumokat már kielégítették. Csúcsélményeknek nevezi a B-élmények legmagasabb boldogság és beteljesülés pillanatait. Jellegzetességei:

• a csúcsélményt önmagát érvényesítő, önmagát igazoló pillanatnak érezzük, amely magában hordozza saját belső értékét,
• csúcsélményben jellegzetesen torzul a tér-, és időélmény,
• a csúcsélmény mindig jó és kívánatos, és soha nem élik meg rossznak vagy nemkívánatosnak,
• a csúcsélmény során az érzelmi reakciók - könnyek és boldogság, fájdalom és megkönnyebbülés - együtt jelentkeznek.

A csúcsélményeknek lehetnek és vannak terápiás hatásai – megszüntethetik a tüneteket, ezek a „Sorsfordító élmények”. Egészséges irányban változtathatják meg a személy önmagáról alkotott nézetét. Megváltoztatják a más emberekkel kapcsolatos viszonyokat, nézeteket. Megváltoztatják a világról alkotott képet. Az élményre nagyon fontos és kívánatos történésként emlékszik vissza és igyekszik megismételni. Felszabadíthatják, nagyobb spontenaitás, kifejezőkészség és egyéni megnyilvánulási mód áll rendelkezésre. A személy hajlamosabb azt érezni, hogy érdemes élni – az élet létjogosultságot nyert, így veszít valószínűségéből az öngyilkosság és a halálvágy.

Csíkszentmihályi Mihály szerint az, hogy hogyan alakul valakinek a sorsa, sok tényezőtől függ: a génektől, a kultúrától és saját élményeitől. Döntő azonban, hogy mit kezdünk a lehetőségeinkkel, s hogy hogyan használjuk ki őket. A legfontosabb az életben azt megtalálni, ami örömet okoz, és amiben kiteljesedhetünk: legyen ez akár a sport, akár művészet vagy a tudomány, illetve bármi más. A lényeg, hogy ezáltal jól érezzük magunkat, és előbbre vigyük a társadalmat, az emberiséget. A flow olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál, s úgy tűnik, hogy a boldogság tényleg elérhető. Az emberek az ilyen élményeket úgy írják körül, mint egy spontán, erőfeszítés nélküli mozgás, mint egy folyó áramlása. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és úgy érzi, mintha egy energiabomba lenne, mintha a mindennapi problémák megszűnnének, a gondjai háttérbe szorulnának. Az időérzékelése is megváltozik, mert úgy érzi, mintha állna az óra.

Bármilyen tevékenység kiválthatja ezt az érzést: ez azt jelenti, hogy a flow nem a tartalomtól függ, hanem a tevékenység minőségétől. A flow paradoxonja: az ember cselekedetei akkor a legkönnyedebbek, amikor a legnehezebb feladatokat teljesíti. Mindannyian éltünk már át olyan pillanatokat, amikor azt éreztük, hogy nem ismeretlen erők taszigálnak ide-oda, hanem mi magunk irányítjuk cselekedeteinket, saját sorsunk urai vagyunk. Az ilyen ritka alkalmakkor szinte átszellemülünk, olyan gyönyörűséget érzünk, mely mérföldkő lesz majd emlékeinkben és azt súgja, mindig ilyennek kellene lennie az életnek. Ez az érzés a tökéletes élmény. A tökéletes élmény tehát nem csak úgy megtörténik velünk, hanem inkább mi hozzuk szándékosan létre. Az ilyen élmények nem feltétlenül kellemesek abban a pillanatban, amikor átéljük őket. A flow az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette. Noha úgy tűnik, hogy az áramlat-élmény könnyedén, erőfeszítés nélkül jön létre, ez távolról sincs így. Gyakran kimerítő fizikai vagy mentális tevékenységet követel. Nem a külső erők határozzák meg azt, hogy képesek vagyunk-e a sorscsapásokat örömmé átalakítani. Az autotelikus Én könnyen átfordítja a potenciálisan fenyegető helyzetet örömteli lehetőségekké, és ezért képes fenntartani a maga belső harmóniáját.

A csúcsélmény és a flow közötti nagy különbség, hogy a csúcsélmény csak úgy, spontán történik meg velünk, míg a flow a tudat irányításával érhető el!

Én úgy gondolom, hogy mindkét élményfajta fontos egy ember számára. Szerintem viszont igazából tanulni a traumákból lehet. A negatív tapasztalatok mély nyomokat hagynak, és ahogy a trauma meghatározása is rávilágít, ez egy olyan heget hagy a pszichén, ami sosem gyógyul be igazán. Viszont pont ezek a sebek emlékeztetnek egy-egy újabb nehéz pillanatban arra, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ne kerüljünk még egyszer annyira mély pesszimizmusba, tehetetlenségbe, kedvetlenségbe és az önértékelés is megmaradjon egy viszonylag egészséges szinten.

Ugyanakkor, ami igazán ízessé teszi az életet azok pont azok a pillanatok, amelyek a tökéletes élményben csúcsosodnak ki. Ezek nélkül csak vegetál az ember. Ahhoz hogy úgy érezzük, megéltük az életünket és nem csak elsuhantunk mellette kellenek azok a feledhetetlen pillanatok, amelyek egy-egy megerőltető tevékenység után, vagy csak úgy, egy spontán örömben, gondtalanságban, lebegésben élünk meg.

 

IRODALOM:

Csíkszentmihályi, M. (2001). Flow. Az áramlat: a tökéletes élmény pszichológiája. Budapest, Magyarország: Akadémia Kiadó.

Freud, S. (1986) Bevezetés a pszichoanalízisbe. Budapest, Magyarország: Gondolat Kiadó.

Füredi J., Németh A., Tariska P. (2007) A pszichiátria rövidített kézikönyve. Budapest, Magyarország: Medicina Kiadó.

Maslow, A. (2003). A lét pszichológiája felé. Budapest, Magyarország: Ursus Libris.