John W. James, Russell Friedman: Gyógyulás a gyászból
Temetjük a gyászt?
vagy
Gyógyulunk belőle?
Mi hiányzik? Ki hiányzik? Merem-e mondani? Tudnak-e meghallgatni? Mit mondanak? Mit várnak? Hogy gyógyulok? Miből gyógyulok pontosan? Gyász vagy gyászmunka?
Ha ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak, akkor érdemes kézbe venni e könyvet, és ha lehet, keresni hozzá egy társat, akivel az élményeink megoszthatók.
Ha nem is halt meg egy hozzátartozónk sem, bizonyára volt már olyan kapcsolatunk, ami, ha nem is múlt el, de úgy változott, hogy vele elveszítettünk valakit, valamit, ami korábban a miénk volt vagy hozzánk tartozott. Mit tehetünk ilyenkor?
A „Gyógyulás a gyászból” szól mindazoknak, akik felismerik, hogy maradt egy nyom az életükben, ami az elmúláshoz kapcsolódik és felismerik, hogy olyan módon befolyásolja e nyom az életüket, ahogy ők nem szeretnék.
Döntés
A feldolgozás megkezdése azzal kezdődik, hogy elismerjük, hogy a probléma létezik ÉS felismerjük, hogy a probléma a veszteséghez kötődik.
Célszerű megválaszolni magunknak a kérdést, hogy a szerint járunk el a gyásszal kapcsolatban, ahogy mi szeretnénk vagy, ahogy a külső impulzusok és szokások diktálják? A könyv szerzőinek szemlélete szerint a gyász feldolgozása döntések és választások sorozata.
A feldolgozás arra a tudatos döntésre épül, hogy miután a probléma felismerése megtörténik, kész leszünk megtenni a gyászfeldolgozáshoz szükséges lépéseket. Az első lépés, hogy döntést hozunk a feldolgozás és a magunkkal való munka mellett; és elismerjük, hogy az érzéseinkért mi vagyunk felelősek, nem mások által keltett érzések passzív elszenvedői vagyunk.
Ehhez szükséges, hogy rálássunk és azonosítsuk önmagunk számára a belénk épült téves gondolkodási sémákat és automatizmusokat. A könyv segítségével praktikus gondolat összefoglalót ésemlékeztetőt készíthetünk magunknak, amely mindezeknek a téves üzeneteknek a tárháza, s a feldolgozás kiindulópontja.
Félreértettség
A könyv a probléma meghatározásán túl azzal is foglalkozik, mitől félreértett folyamat. Első felében a szerzők tudatosan arra törekednek, hogy írásuk (vezetésük?) által ragadjuk meg azt a helytelen és félrevezető fogalomhasználatot, ami akadályozza a gyászfeldolgozást, és elakadások lehetőségét hordozza magában.
(Bűntudat, túlélő szerep és következménye, düh, harag, a gyász lezártságára való törekvés, elszigeteltség a gyászban…)
A könyv célja, hogy a rendezetlen érzelmi kapcsolatok rendezésre kerüljenek, és az ebből adódó megkönnyebbülés, a terhektől való mentesülés bekövetkezzen. Valójában ez a feldolgozás maga.
A folyamat nem történhet meg anélkül, hogy ne azonosítsuk az olyan félrevezető társas üzeneteket, mint például az, hogy „gyászolj egyedül!”, vagy „az idő mindent megold”. A gyászfeldolgozás is jó, ha társas folyamat. Ahogy a társas világból érkező kimondott vagy kimondatlan üzenetek gátlóan tudnak hatni, úgy ha megosztjuk az érzéseinket a társunkkal, vagy ha ez nem lehetséges, papírra vetjük érzéseinket, már tettünk pár lépést a gyászfeldolgozásban.
Az „idő mindent megold” illúziója tévútra vihet, ehelyett szerencsésebb az aktív, tevőleges belső munkát választani. A könyv nem direkt tanácsot ad, hogy mit igen, és mit nem, inkább rávilágít a helytelen tanácsokra, hatásukra. A szerzők sorra veszik a környezet inadekvát reakcióit, tehetetlenségét, sutaságát a gyásszal kapcsolatban. Felhívja a figyelmet az érzelmi elszigeteltség veszélyére és az átkeretezés fontosságára.
Szemlélete szerint, ha életünk választások, döntések sorozata: az életünkhöz kapcsolódó veszteségek feldolgozása is ennek része. Felelősek vagyunk magunkért, a reakciónkért, hogy felnőtt én állapotból tudjuk szemlélni a világot. S ha felelősek vagyunk az érzéseinkért, változtathatunk rajtuk!
Feldolgozás
A könyv a továbbiakban azt tárgyalja, hogy milyen konkrét lépések, milyen belső munka szükséges a tényleges változás bekövetkezéséhez. Iránytűként vezet. A feladatok egyedül is megoldhatók, de nem győzik a szerzők eléggé hangsúlyozni a társas támogatás jelentőségét. Azt, hogy legyen valaki, akiben bízunk és elmondjunk neki, mit érzünk.
A veszteségdiagram segítségével megtörténhet a múltbéli gyászélmények azonosítása, majd a kiemelt fontosságú kapcsolatok diagramjával lehetőség nyílik annak tudatos hozzáférésére, hogy melyek az adott kapcsolat pozitívumai, negatívumai, van-e valami hiány. A veszteségek azonosítása, megosztása, átfésülése intenzitásuk, időbeli elhelyezkedésük, fontosságuk szempontjából: erről szól a kapcsolatdiagram.
Következő lépés a feldolgozásban a jóvátétel, megbocsátás, fontos érzelmi mondanivalók megfogalmazása. Nem is annyira a kapcsolatban érintett másik, hanem önmagunk számára.
Ennek formája a beteljesítő levél, melyben felvonulhat mindaz az érzés, gondolat, indulat, aminek kimondására, megtételére nem volt addig mód.
Összességében egy olyan önsegítő könyvvel van dolgunk, amely tisztázza a lehetséges utakat és tévutakat veszteségeinkkel kapcsolatban. Praktikus kapaszkodókat kínál, de nem pótolja a személyes segítés és támasz megtartó erejét. Ezek megtapasztalására gyászfeldolgozó csoportokban, vagy személyes tanácsadásban, terápiában van lehetőség.
S ha utak és változás, gondolkozzunk a gyászról és a változásról, ezzel az ajánlással:
„A halál lezárja az életet, ugyanakkor megnyit egy újat. A kép, amelyet őrzünk magunkban, hol szegényebb, hol gazdagabb, minduntalan változik. Varázslatosan, elevenségéből semmit sem veszt, sőt: napról, napra teljesebbé válik.” (Bálint Péter: Bálint Sándor Breviáriumához)
John W. James, Russell Friedman: Gyógyulás a gyászból - Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeket?
Magyar Kiadás: Zafír Press (Mona-Lib. Bt.), 2011
Bálint Sándor: Breviárium
Mandala Kiadó, Szeged, 1997
A könyvajánlót írta: Hegyi-Tóth Erika
