RocketTheme

Az alábbiakban azon kisfilmjeinket tekinthetitek meg, amelyben fiatalok a saját speciális helyzetükről mesélnek:

Kerekasztal beszélgetés különböző fogyatékossággal élők tapasztalatairól:

Mindannyian vágyunk rá, hogy megosszuk életünket valakivel. Még a legboldogabb párkapcsolatban is előfordulnak konfliktusok, nehezebb időszakok, két embernek össze kell csiszolódni, meg kell ismerni egymást, hogy az együtt töltött idő tényleg feltöltődés legyen. Sajnos, gyakran előfordul, hogy egy kapcsolat mégsem fűzi be a hozzá fűzött reményeket. A következő cikk a párkapcsolati erőszakról fog szólni, amely a családon belüli erőszak egyik formája. A szakirodalomban megtalálható még partnerbántalmazás, nők elleni párkapcsolati erőszak és feleségbántalmazás címszavak alatt is, de nem csak nevében, definíciójában is sokféle. Ami fogalmilag - és egyébként társadalmi megítélésében is – e kaotikus képből egyértelműen kirajzolódik, hogy párkapcsolati erőszak

egy családtag - házastárs, élettárs, (ex)partner - által,
szisztematikusan elkövetett erőszak, melynek célja a másik feletti
testi, lelki, anyagi vagy jogi uralom, dominancia megszerzése.

A párkapcsolati erőszak tehát egyértelműen a hatalomról, az uralkodó fél hatalmáról szól az áldozat, történetesen a párja (házastársa, volt, vagy jelenlegi, esetleg leendő kedvese) felett. Hogy mégis miért akar a párja (szerelme) felett uralkodni az ember, és mi készteti arra, hogy azt, akit elvileg szeret, kontroll alatt, esetenként rettegésben tartsa, egy összetett és sokak által vitatott téma. Ha valakit részletesebben is érdekel, ajánlom figyelmébe az alábbi két könyvet, melyeket számos, bántalmazó férfiaknak tartott csoport tapasztalatai ihlettek:

Arra, hogy javarészt miért bántalmazó férfiakról, és bántalmazott nőkről szólunk, nem csak a fenti, de a témában megjelenő hazai és nemzetközi irodalomban, hogy miért „feleségbántalmazásról” „nőbántalmazásról” beszélhetünk, egyrészt a rendelkezésre álló statisztikai adatok, másrészt a hatalom és dominancia kérdése ad választ. A párkapcsolati erőszak tehát gender-kérdés, a nemek közötti hatalmi egyenlőtlenségek eredménye, amely nem csak büntetőjogi, de társadalmi, morális és pszichológiai probléma is. A témát illetően megkerülhetetlen, hogy nőjogi kérdésről van szó, ugyan akkor nem szabad megfeledkezni egyrészt az azonos nemű párok közötti párkapcsolati erőszakról, másrészt figyelmen kívül hagyni a kisebb számú férfi áldozatról sem, akiknek ügye nem kevésbé megrázó és fontos.

Az előfordulási adatokat tekintve megrázó az elénk táruló kép: az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által 2014-es sajtóközleményében közzétett, 2012-ben végzett, Magyarországra is reprezentatív felmérésből az derül ki, hogy hazánkban

élete során megközelítőleg minden ötödik nő tapasztalt már testi erőszakot,
majd minden második nő pedig lelki-szóbeli erőszakot a partnere részéről.

A további adatokból az is kiderül, hogy zaklatás áldozatául a nők 19%-a, ezen esetek 60%-ánál volt vagy jelenlegi partner vagy egy ismert személy követte el. A szexuális, vagy nemi erőszak esetében ugyan ezen válaszadók 9% érintett, ebből 7%-uk partnere által szenvedte el a bántalmazást. A számadatokból is kiviláglik tehát, hogy tévhit, miszerint az erőszak elkövetői idegen személyek lennének – sajnos nagyon sokszor éppen azoktól kell tartani, akikkel az ember minden nap találkozik, intim viszonyban áll.

A párkapcsolati erőszak természetét egy körforgással lehetne leginkább szemléltetni, melyben három fázis ciklikus ismétlődése alkotja a kapcsolat dinamikáját. Az erőszak ciklusa fogalom megalkotója, Lenore Walker pszichológus, számos bántalmazó kapcsolatok tanulmányozása után írta le a három szakaszt, melyek a feszültség felgyülemlése, az erőszakkitörés és a „mézeshetek”.

A feszültség felgyülemlésekor egyre sűrűbbé válnak a súrlódások, az áldozat ilyenkor úgy érzi, bármit szól vagy tesz, azzal csak olajat önt a tűzre, igyekszik megfelelni a sokkal inkább vélt, mint valós elvárásoknak a bántalmazó részéről. Mindez addig fokozódik, amíg a bántalmazó feszültsége „ki nem robban” valamilyen erőszakos cselekedet formájában. Ezután sokszor mutat az elkövető megbánást, próbálja kiengesztelni partnerét, hitegeti, hogy többé nem fordul elő, a körülményekre, vagy az áldozat viselkedésére igyekszik hárítania felelősséget. Ez a szakasz, ezért is hívják mézesheteknek, leginkább az udvarlás időszakára hasonlít, a kedveskedéssel és fogadkozásokkal tűzdelve igyekszik partnerét felejtésre és megbocsájtásra bírni. A bántalmazó kapcsolatok lélektanáról lásd Dina McMillan: De hiszen azt mondja, szeret! Vagy csak uralkodni akar? (Nyitott Könyvműhely, 2009) című könyvét:

A  párkapcsolati erőszak megnyilvánulási formái is széles skálán vannak jelen.

A folyamatos kritizálástól és becsmérléstől kezdve
a partner fogva tartásáig vagy akár gyilkosságig terjed
az erőszakos cselekmények köre.

A párkapcsolati erőszaknak öt fajtáját szokás megkülönböztetni:

testi erőszak (ütés, rúgás, lökdösés, megragadás, hajtépés, harapás, megkötözés, szabadságban való korlátozás, éheztetés, fegyverrel fenyegetés vagy bántás, stb.)

szóbeli erőszak (megfélemlítő üvöltözés, fenyegetés testi fenyítéssel, gyilkossággal, öngyilkossággal, kritizálás, becsmérlés, sértegetés, gyűlölködés nemi, etnikai vagy vallási hovatartozás miatt, stb.)

lelki erőszak (manipulálás, kényszerítő kontroll, lényeges dolgok letagadása, az áldozat önbecsülésének lerombolása, folyamatos ellenőrzés, szélsőséges féltékenykedés, félelmet keltő viselkedés, fenyegetőzés, stb.)

A szóbeli- és a lelki erőszakról, a bántalmazás láthatatlan nyomairól, a szavak romboló erejéről, önvédelemről lásd Patricia Evans: Szavakkal verve c. könyvét (Háttér Kiadó, 2012).

szexuális erőszak (ide tartozik minden, a szexuális élettel kapcsolatos kényszerítés kezdve az aktus létrejöttétől annak módján, helyszínén, rendszerességén, alkalmán át, mely nem egyezik az áldozat akaratával is. Ide tartozik még továbbá a reproduktív jogokban való korlátozás.)

gazdasági-társadalmi erőszak (gazdasági és társas erőforrásoktól való elzárás vagy korlátozás, elszigetelés a munkától, pénzkezeléstől, családtól, rokonoktól, barátoktól, stb.)

A párkapcsolati erőszak speciális formái közé tartozik többek között a fenyegető zaklatás, a „randi-erőszak” (dating violence), a kapcsolat korai szakaszában előforduló erőszak, a leszbikus, meleg és transznemű kapcsolatokban előforduló erőszak, és az időskorban előforduló párkapcsolati erőszak. Mindegyik sajátosságairól, nehézségeiről egy külön cikkben volna érdemes beszélni, most azonban csak az első háromra térnék ki, mivel első sorban ezek azok, melyekkel fiatal felnőttként találkozhatunk.

A fenyegető zaklatás (angolul stalking) tipikusan akkor jelentkezik, amikor az áldozat megpróbál kilépni a kapcsolatból. Ez egyben a bántalmazó kapcsolatok legveszélyesebb időszaka is. A támadó követi, megfigyeli, személyesen vagy üzenetben zaklatja, fenyegeti áldozatát, kárt tesz tárgyaiban vagy őbenne. Fenyegető zaklatás akkor is előfordulhat, ha az elkövető sosem volt az áldozat partnere. Az elkövető célja ilyenkor az, hogy minél közelebb kerüljön a kiszemelthez, rávegye a találkozásra vagy intim kapcsolatban való részvételre. Bár az áldozat, lehet sosem látta még az elkövetőt, nem kevesebb eséllyel fajul a helyzet veszélyessé – több esetben végződött már nemi erőszakkal vagy gyilkossággal ilyen eset. Fontos tisztában lenni vele, hogy a zaklatás, történjen az offline vagy online térben, büntetőjogi kategória – az óvatosság és egy biztonsági terv kidolgozása mellett, fontos, hogy még idejében kérjük a hatóságok segítségét.

Számos fiatalt, szintén leginkább a lányokat érintő a randi-erőszak problémája. Ez a fajta erőszak az egyik fél határainak megsértésén alapul, leginkább szexuális erőszak vagy kényszerítés jellemző az ilyen helyzetekben. Az elkövető legtöbbször mindkét fél alkoholos befolyásoltságára, a közeledés szándékának tisztázatlanságára hivatkozik, vagyis, hogy a lány nem ellenkezett, vagy éppen ő is akarta. Fontos tehát, hogy tisztában legyünk egyrészt saját határainkkal, másrészt a másikéval – beszéljünk róla már randevú helyzetben is, ezzel elkerülve a kiszolgáltatott helyzeteket.

A kapcsolat korai szakaszában kevésbé jellemzők az erőszakos megnyilvánulások, inkább egy manipulatív, kezdeti rajongásnak vagy ártalmatlan féltékenységnek álcázott folyamatos jelenlét jellemzi. Az elkövető ellenőrzi, megfigyeli, vagy túláradó figyelemmel kíséri párját a nap minden percében, mindenről tudni akar, mindenben együtt akar részt venni. Ha nem is lehetnek minden percben együtt az egész napon át tartó telefonhívások és sms-ek 0-24-ben kapcsolatban tartják az áldozattal, melyet eleinte értelmezhet úgy, hogy mennyire fontos a későbbi bántalmazó számára, ő igazán törődik vele.

Csak a kapcsolat későbbi szakaszában derül ki, hogy ezzel
elszigetelődött más fontos kapcsolataitól, amely elgyengíti
és kiszolgáltatottá teszi a bántalmazónak az áldozatot.

Fontos, hogy a kapcsolat korai szakaszában is hagyjunk időt az egyedüllétnek vagy más fontos kapcsolatainknak, és megvédjük saját határainkat, feltöltődjünk. Nincs abban semmi szégyellni való, ha a folyamatos kapcsolattartás, az órákon át tartó telefonok vagy az éjszakába nyúló beszélgetések elfárasztják az embert, és némi időt kér magának. Ez a „kifárasztás” az egyik manipulatív technika mellyel a bántalmazók a kapcsolat korai szakaszában magukhoz láncolják párjukat.

A párkapcsolati erőszakot övező tévhitek, az áldozathibáztató és az elkövető felelősségét megkérdőjelező attitűdök nagyon megnehezítik a bántalmazott kilépését a kapcsolatból illetve az erőszakot elkövető fél felelősségre vonását. Mind a családon belüli erőszak, mind a párkapcsolati erőszak még ma is valamelyest tabunak, szégyenletes dolognak számít, olyasvalaminek, ami csak másokkal történhet meg. Nem csak pszichológusként, emberként is nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk magunkban, mennyire jellemzőek ránk a fentihez hasonló tévhitek, hiszen a segítség sokszor éppen egy baráton vagy családtagon keresztül érkezhet. Az alábbi listát a NANE Egyesület Miért marad? c. kiadványa alapján, az otvenetul.hu szerzője állította össze:

Tévhit: A bántalmazás főleg az iskolázatlan, szegény rétegek körében elterjedt.
Tény: Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.

Tévhit: A családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni. Sok nő csak bosszúból vádolja partnerét.
Tény: A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatti téves letartóztatások aránya megközelítőleg két százalék: éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni – a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.

Tévhit: A férfi ideges, azért csap oda. Az ő vállát nyomja a család minden anyagi gondja.
Tény: Az erőszak nem megfelelő módja annak, hogy valaki levezesse az idegességét. Semmilyen családi szereposztás nem indokolja a másik megalázását és megverését.

Tévhit: A nők néha kiprovokálják, hogy megverjék őket.
Tény: Senki sem érdemli meg, hogy megverjék még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.

Tévhit: A nők is verik a férjüket.
Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják.

Tévhit: Egy pofon még belefér a szerelembe: levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.
Tény: A „pofonra csók” sztereotípia csak a tévéfilmekben működik. A gyakorlatban a pofonok nem kölcsönösek, és nem múlnak el nyom nélkül. Az első pofont általában követi a többi, és a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz.

Tévhit: Ha a nőnek tényleg rossz lenne, hogy verik, nem maradna.
Tény1: A nők nagyon gyakran hisznek vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: ilyesmi többé nem fordul elő. A nők gyakran anyagilag is függnek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy házastársuk bosszút áll, ha elhagyják.
Tény2: A bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik.

Tévhit: A legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot.
Tény: Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt: „Szabad emberek, nekik biztos így jó”, „Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mások otthonában” (álliberalizmus). „Még engem is megütne”, „Nem akarok bajba kerülni” (félelem). „Engem is vertek gyerekkoromban, mégis tisztességes ember lett belőlem”, „Vannak nők/gyerekek, akik csak az erőszakból értenek” (erőszakos attitűdök). „Ha valóban lenne ott valami baj, a rendőrség biztos kijönne, és bevinné a bántalmazót” (téves hit a törvényekben és a hatóságokban). „Jó fantáziája van a gyereknek”, „Olyan jóravaló ember, ismerem, soha nem tenne ilyet”, „Ez a nő biztos nagyon kielégítetlen, hogy ilyesmiket beszél” (az áldozatok megkérdőjelezése). A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazó volt, az is marad.
Tény: Egyes nyugati országokban célzott egyéni vagy csoportterápia segítségével (melyetgyakran kísér felfüggesztett börtönbüntetés) a bántalmazó férfiak képesek felhagyni a nőpartnerük elleni fizikai erőszakkal.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazott nő volt, az is marad.
Tény: A tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy az a nő, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó kapcsolatból, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a kapcsolatból.

Tévhit: Ha a nő nem ad okot rá, nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a férfit.
Tény: A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy verést kezdeményezzen. Gyakori, hogy indokai ellentmondanak egymásnak.

                                                           (közvetlen forrás: http://www.otvenentul.hu/page.php?PageID=59924)

A párkapcsolati erőszak tehát nem tabu: sokakat, nőket és férfiakat egyaránt érintő probléma, melynek alapját a társadalmi nemek közötti hatalmi egyenlőtlenség képezi. Bárkiből lehet áldozat és elkövető is, nem kell hozzá „gonosznak” vagy „rossznak” lennünk. Mindenkinek a maga felelőssége megvizsgálni magában a nemekkel, a hatalommal, a saját és a másik alapvető emberi jogaival kapcsolatos érzéseit, gondolatait. Csak így találhatjuk meg biztosan az egymásban keresett igazi társat, akivel megoszthatjuk életünk minden örömét és bánatát.

A párkapcsolati- és szexuális erőszak áldozatai Magyarországon az alábbi szervezetekhez fordulhatnak segítségért:

Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) nane.hu

Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága, jogvédő egyesület) www.patent.org.hu

Stop-férfierőszak projekt: www.stop-ferfieroszak.hu

KERET Koalíció a Szexuális Erőszak Ellen http://keretkoalicio.blogspot.hu/

Szegeden az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ nyújt gyors segítséget a bajba jutott egyetemistáknak. http://www.eletv.u-szeged.hu/

 ---------------------------

Felhasznált irodalom:

Bancroft, L. (2015). Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi. Budapest, Hungary: Háttér Kiadó – NANE Egyesület.

Evans, P. (2012). Szavakkal verve. Szóbeli erőszak a párkapcsolatokban. Budapest, Hungary: Háttér Kiadó – NANE Egyesület.

Kuszing, G., Spronz, J., & Wirth, J. (2012). Szakmai módszertani útmutató a párkapcsolati erőszak elleni hatékony fellépésre. Budapest, Hungary: NANE Egyesület – PATENT Egyesület.

NANE Egyesület (2015). Miért marad? Kézikönyv segítő foglalkozású szakemberek számára. Budapest, Hungary: NANE Egyesület.

Szil, P. (2005). Miért bántalmaz? Miért bántalmazhat? Budapest, Hungary: Habeas Corpus Munkacsoport.

Minden ember vágyik a szeretetre, a kiegyensúlyozott kapcsolatokra, hiszen az ember társas lény, önmagában egészen védtelen, magányos. Amíg család veszi körül az egyént, addig mondhatni alanyi jogon jár (kéne, hogy járjon) a törődés. Az itt megtapasztalt és elsajátított érzelmi kapcsolatok adják majd a mintát a későbbi kapcsolatok kiépítéséhez. Később a kortársak szerepe megnő és a szülők hatása csökken. A saját értékrendszer kialakításával bővül az otthonról hozott „én-kép” mindazokkal a dolgokkal, melyeket tudatosan akarunk már magunkénak vallani. Ezen felül a különböző tapasztalatok is nyomot hagynak bennünk és formálnak minket napról napra, ha akarjuk, ha nem. Attól függően, hogy hol járunk ebben a fejlődésben, hány évesek vagyunk, milyen személyi adottságaink, tapasztalataink, igényeink vannak, a párkapcsolataink is különböznek.

Sternberg amerikai pszichológus 1986-ban kidolgozott szerelem háromszög-elméletében rámutatott arra, hogy az emberek különbözőképpen élik meg a szerelmet. Interakciós modellje szerint a szerelem érzése 3 összetevőből áll: az intimitás, az elköteleződés és a szenvedély komponenséből. Ezek sajátos kombinációja és intenzitása alapján többféle szerelemforma vagy típus különíthető el.

Az intimitás az érzelmi összetevő és az önmegmutatást, kapcsolati közelséget, kötődési érzelmeket foglalja magában. Az önfeltárás során megmutatunk magunkból valami személyeset, megosztjuk érzelmeinket, történeteinket, azzal a várakozással, hogy a másik is ugyanezt teszi.  

A szenvedély a motivációs tényező, belső késztetés, hajtóerő, ami a szerelem létrejöttéhez szükséges. Magában foglalja a fizikai vonzerőt, az erotikus érdeklődést és a szexuális beteljesedést, valamint a „szerelmesség” romantikus érzését. A szenvedély ösztönös reakció, egy felfokozott érzelmi állapot, ami az agyban történő kémiai folyamatoknak köszönhető, és általában 2 év után leáll. Ezt szokták a laikusok lila-ködnek is nevezni, amikor szinte el vannak varázsolva a párok, egyfolytában egymás közelében akarnak lenni, nem tudják elengedni egymás kezét vagy éppen nem képesek letenni a telefont.

 
Az elköteleződés a kognitív komponens, amely azt jelenti, hogy döntést hozunk arról, hogy a jelenlegi partnerünkkel maradunk és ezt a fajta kapcsolatot részesítjük előnyben a többi más lehetséges partnerrel szemben. Döntünk arról, hogy időt és energiát áldozunk partnerünkre azért, hogy az adott kapcsolatba lépjünk, vagy benne maradjunk, tehát röviden: a kapcsolat fenntartási vágya. Ez a komponens egy rövid és egy hosszú távú aspektust is tartalmaz, a kettő nem jár feltétlenül együtt. Előfordul, hogy beleszeretünk valakibe, de mégsem köteleződünk el és fordítva, vannak olyanok is, akik elköteleződnek anélkül, hogy beleszeretnének a másikba. Az elköteleződés lelki szilárdságot, érettséget, önuralmat és felelősségvállalást feltételez.

Sternberg szerint a legtöbb szerelmi kapcsolat a három elsődleges összetevő (intimitás, szenvedély, elköteleződés) változatos keverékeként írható le, s ha egy vagy két elem dominál, úgy különböző szerelmi típusok jönnek létre. A szerelem három komponensének kombinációi nyolc különböző fajta szerelmet eredményeznek.

1, Nem szerelem: Ha a két fél között sem az intimitás, sem az elköteleződés, sem a szenvedély nem jelenik meg. Erre példa lehet egy férj/feleség, aki szerelmes lett valaki másba, ezért válni szeretne, és őszinte sem tud lenni párjával. Teljesen máshol jár, minden vágya, hogy békén hagyják, és engedjék el.

2, Szeretet: Az intimitás, az elfogadás, a barátság jelen van a kapcsolatban, de a felek nem köteleződnek el, és a szenvedély alacsony szintű köztük. Ez a forma inkább szakítás után szokott fenn állni. A vágy kihunyt, jobb egymás nélkül, de azért szeretjük egymást. Egy életen át kapcsolatban lehet két ember, ha sok mindent megéltek már együtt, de életük útja mégis kétfelé ágazott. Nincs elvárás, nincs szemrehányás, ha hosszabb idő telik el két találkozás között, azonban mindig nyíltak és őszinték tudnak lenni egymással.

3, Baráti, társas szerelem: Baráti kapcsolatnak tekinthető, amely szilárd elköteleződésen alapul, és amelyben az intimitás szintje is magas, azonban a szenvedély szintje alacsony. Ezekkel a sajátosságokkal egy fiatal pár igazi jó barátja lehet egymásnak, de hiányozni fog nekik valami, aminek az a veszélye, hogy a kapcsolaton kívül fogják keresni. De hosszabb ideje együtt lévő, jól összeszokott, boldog pároknál is jellemző, ahol a szenvedély vihara már kissé megszelídült.

4, Kihűlt szerelem: A felek ugyan elkötelezettek a kapcsolat fenntartása irányában, de nem élnek meg sem intimitást, sem vonzalmat vagy szenvedélyt egymást iránt. Sokszor rossz házasságban élő szülőket látunk ebben a cipőben járni: szerették egymást, ezért összeházasodtak, de az évek során nem sok maradt köztük, csak az elköteleződés. Sokszor a gyerekek miatt szerződik úgy egy pár, hogy hiányérzetük és rossz viszonyuk ellenére együtt maradnak. A gyerekeknek azonban talán rosszabb egy ilyen kiüresedett kapcsolatban felnőni, mint ha azt látnák, hogy a válás után új, valódi kapcsolatot tud kialakítani egyik vagy másik szülője, és így megtanulná, milyen egy normális párkapcsolat.

5, Vak, „ostoba” szerelem: A szenvedély szintje nagyon magas, a felek általában túl gyorsan döntenek az elköteleződés mellett, még azelőtt, hogy a valódi intimitás kialakulhatna és megerősödhetne kettejük közt. Ez utóbbinak a szintje ebben a szerelemtípusban alacsony. Gyakran csak az egyik félnél jellemző, aki minden elutasítás ellenére is üldözi szerelmével a kiszemeltet, vagy azok a párok ilyenek, melynek tagjai elsősorban szexuális beállítottságúak, és számukra az intimitás egyetlen lehetséges formája a szexuális együttlét.

6, Bolond szerelem: Csak a szenvedély tartja össze a feleket, az intimitásigény és az elköteleződés szintje alacsony. Ezt a kombinációt, azt hiszem, mindenki ismerheti első szerelmi élményei kapcsán, ahol a vágy és a szexualitás dominál, de szó sincs még arról, hogy életre szóló társat keresünk magunk mellé. Nagy érzelmi hullámokat élhetünk meg ebben: vágyakozunk, boldogok vagyunk, zokogunk és szenvedünk, ha vége. Sokan gondolják, hogy a szerelem azonos az erős vággyal, és felnőttként is őszintén vetik bele magukat ezekbe a szenvedélyes kapcsolatokba, és persze sok esetben kezdődnek így is életre szóló kapcsolatok. A vágy, a testi összeillés, a „kémia” nagyon fontos alap egy kapcsolatban, csakhogy ettől önmagában nem válik életképessé, mivel a többi tényező hiányzik belőle.

7, Romantikus szerelem: Az intimitás, a közelség érzése megvalósul, és a felek a szenvedélyt is megélik, azonban az elköteleződés alacsony szintű, nem terveznek hosszú távra. Példa lehet erre, ha valamelyikük nehezen adja fel a saját életét, önállóságát. Ilyenkor a téma az elköteleződni nem tudás mögötti érzelmi vagy párkapcsolati tényezők feltárása lesz. Sokszor az elköteleződési probléma nem a másiknak szól, hanem az egyik fél „hozott problémája”, amellyel egyénileg kell dolgoznia, ha ez neki is gondot okoz. Kérdés azonban, hogy van-e a kapcsolatban annyi érték és olyan nagy érzelmek, hogy a másik türelmesen kivárja, hogy párja elkötelezze magát.

8, Beteljesült szerelem: Mikor mindhárom elem egyensúlyban van, tehát a pár magas szintű intimitást él meg, erőteljesen kötődnek egymáshoz, és magas fokon elkötelezettek a kapcsolat fenntartása iránt, illetve a kettejük közti szexuális vonzalom erőteljes. Sternberg szerint ez nagyon ritka, és ha ki is alakul, az esetek többségében csak rövid távra szól, mivel a szenvedély a hosszú távú kapcsolatokban idővel lecseng, tudatosan kell dolgozni a fenntartásán.

Az ember élete során többféle szerelmet megélhet ugyanazzal a partnerrel vagy mással. Sternberg úgy gondolja, hogy egy adott szerelemben a szerelem összetevői különböző szakaszokon mennek keresztül. Például egy hosszú távú kapcsolatnál a szenvedély foka – miután elérte csúcspontját – lefelé megy, de az intimitás foka felfelé halad. És a két fél nem mindig ugyanazt az elemet helyezi előtérbe. Az egyik mondjuk főleg szenvedélyt keres, míg a másik intimitást. A szintek tehát folyamatos mozgásban vannak. További nehézség, hogy a másik fél által megélt szintek is változnak, és nem feltétlenül a miénkkel összhangban. Ráadásul személyiségtípustól, kötődési mintázattól, kapcsolati mintáktól, külső hatásoktól és egyéb faktoroktól is függ, hogy a két fél melyik elemet helyezi előtérbe egy kapcsolatban: elképzelhető, hogy míg az egyik inkább szenvedélyt keres, a másiknak az intimitás megélése a fontosabb.

Mitől függ a siker?

Ahogy az már a cikk elején is olvasható volt, a gyermekkorból hozott kötődési minták, a megtapasztalt kapcsolati példák, az aktuális külső hatások, a személyiségtípus nagyban befolyásolják azt, hogy valaki hogyan éli meg a szerelmet. Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen elvárásokkal, milyen érzelmi hagyatékkal lépünk be egy kapcsolatba. A legtöbb kapcsolat a három összetevő változatos keverékét foglalja magában, s valahol a tiszta típusok között helyezkedik el. A szerelem típusainak változatossága arra figyelmeztet, hogy az érzelmek természete idővel változhat, s az érzelmek az egyes embereknél eltérőek lehetnek. Klasszikus “menetrend” egy hosszú távú kapcsolat esetében az, hogy először a szenvedély hőfoka magas, majd idővel csökken, miközben az intimitás és az elköteleződés foka emelkedik. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy nemcsak a kapcsolat dinamikája változik, hanem a párok tagjai által megélt szintek is, és nem feltétlenül egymással összhangban és egyidejűleg. Egy sikeres kapcsolat akkor működik jól, ha a párnak sikerül az eltérő igényeit összehangolnia. A sikeres kapcsolat érdekében a partnerek össze kell, hogy hangolják különböző igényeiket. El kell fogadni, hogy egy kapcsolat sosem tökéletes, hogy folyton változik, és meg kell tanulni megbocsátani partnerünk hibáit.

Ha valamilyen elakadást érzel a kapcsolatodban, amiről szívesen beszélgetnél, nyugodtan felkeresheted az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központot, vagy ha nem szegedi hallgató vagy, de szeretnél speciális szakmai segítséget kapni, keress fel egy pszichológust. Ő segíteni tud neked a tisztább látásban, az önismeret fejlesztésében vagy a pároddal kapcsolatos igények feltárásában.

-------------------------------

Felhasznált irodalom: Bányai É., Varga K. Affektív pszichológia: Az emberi késztetések és érzelmek világa: egyetemi tankönyv. Budapest: Medicina, 2013.

Online tanácsadás:

Általában e-mailen keresztül zajlik, de különböző chatprogramokon keresztül vagy videokonferencia formájában is megvalósítható. Míg az utóbbi két esetben a tanácsadó és a kliens is egyazon időben vesz részt az ülésen, addig az e-mailen keresztüli tanácsadás során a tanácsadó előre megbeszélt időn belül válaszol leveledre. A tanácsadás az e-mailek váltásával halad előre.

Neked való, ha:

Környezetedben nem elérhető a személyes tanácsadás

Kisebb településeken nehezebb olyan szakembert találni, aki olyan módszer- és eszköztárral rendelkezik, amellyel a legnagyobb segítségedre lehet. De elképzelhető, hogy sok feladatod és kötelezettséged van, és ezek akadályoznak abban, hogy időt szakíts arra, hogy felkeress egy szakembert, akihez rendszeres eljársz. Lehet, hogy az adott szakember nem a lakóhelyeden dolgozik, így plusz időt és pénzt vesz igénybe az, hogy el tudj utazni egy-egy ülésre. Elsőre talán nehézséget is okozhat az, hogy számos szakember közül kihez fordulj, ki az, aki valóban segíteni tud. Az online tanácsadás során azonban nem kell utazgatnod, rendszeresen felkeresned a tanácsadód, elég, ha tudsz olyan időt és helyet találni, amikor egyedül lehetsz, megfogalmazhatod leveled, illetve elolvashatod a választ.

Könnyen fejezed ki magad írásban

Ha jó az íráskészséged és ki tudod fejezni érzéseidet és gondolataid ilyen formában, akkor érdemes megpróbálkoznod az online tanácsadással. Az írásnak önmagában gyógyító ereje van, segít az általad átélt események összegzésében, feldolgozásában, lezárásában, általa élményeidet újrastrukturálhatod, eljuthatsz egyedül egy eredményesebb megoldáshoz. Növeli az önismeretet, segíti az érzelmek átélését, tudatosítását.

Anonimitás

A tanácsadó nem tudja a neved. Ha személyesen nehezen tudsz kitárulkozni, érzéseidről, élményeidről beszélni, alkalmasabb lehet számodra az online tanácsadás, amely során egyedül vagy, amikor problémáid meg kell fogalmaznod. Könnyebb lehet így felvállalni nehézségeidet, őszintén leírni, mi bánt téged.

Nem neked való, ha:

Komoly probléma, krízis esetén

Az e-mailen keresztüli tanácsadás során akár pár nap is eltelhet, míg választ kapsz a leveledre. Így ha azonnali segítségre szorulsz, ez a tanácsadási forma nem neked való. Habár a chaten keresztüli tanácsadás olyan akár a személyes, leszámítva hogy nem egy térben tartózkodsz a tanácsadóddal, az mégsem krízisvonalként szolgál, célja nem az, hogy súlyos életvezetési problémák során segítsen neked. Így ha komoly problémáról, akár öngyilkossági gondolatokról, mély levertségről és depresszióról, vagy váratlan és elkeserítő változás történt az életedben, keress fel inkább személyesen egy szakembert.

Nem elérhető számodra számítógép és privát interenetkapcsolat

Habár az online tanácsadás során te magad választod ki annak az idejét, hogy mikor és honnan írod meg leveled a tanácsadónak, mégis kerülendő a nyilvános internethasználat. Egyrészt, nem tudhatod, mennyire védettek a nyilvános számítógépek, könnyen elképzelhető, hogy egy harmadik személy is elolvashatja majd írásaitokat. Ugyanakkor nem célszerű az sem, ha tanácsadód válaszát nyilvános helyen olvasod, hiszen olyan választ is kaphatsz, ami megdöbbent vagy beláttat veled korábban nem egyértelmű dolgokat, ami kevésbé kontrollálható érzelmi reakciókhoz vezethet. Érdemesebb tehát, nyugodt környezetben, egyedül, saját számítógépről és otthoni internetkapcsolatról megírni illetve elolvasni ezeket az e-maileket.

Az online tanácsadás lassabb ütemű, mint a személyes

Hátránya az lehet, ha azonnali útmutatásra szorulsz, gyors válaszra van szükséged, akkor a személyes tanácsadás alkalmasabb a számodra.

Az online tanácsadás során nincsenek nem-verbális megnyilvánulások, gesztusok

Nehezebb kialakítani a tanácsadás szempontjából oly fontos kapcsolatot a segítőddel. Nehézséget okozhat az, hogy leveleidben leírd érzéseidet úgy, hogy azokat a tanácsadód pontosan értelmezni tudja, míg a személyes tanácsadás során egy-egy gesztusodból könnyen következtethet segítőd arra, milyen érzelmi állapotban vagy éppen. Így tehát, ha nehezen tudod írásban kifejezni önmagad, válaszd inkább a személyes tanácsadást.

Személyes tanácsadás:

Különféle helyeken elérhető szolgáltatás. Célja a kliens életminőségének javítása, életvezetési problémájának megoldása. Az első ülésen a probléma feltárása után a tanácsadó és a kliens megállapodik a tanácsadás céljában, azaz abban, hogy mire van szüksége a kliensnek, milyen változást szeretne elérni az életében, majd az előre meghatározott ülésszámban azon dolgoznak, hogy megvalósítsák a kijelölt célokat.

Neked való, ha:

Szükséged van a tanácsadó fizikai jelenlétére

Az, hogy látod őt, a reakcióit, segíthet abban, hogy mélyebben átéld az ő támogatását, próbálkozásait, hogy segítsen neked. Ugyanakkor tanácsadódnak is fontos az, ha lát téged, a reakcióidat, mert így sokkal pontosabban meg tudja érteni problémádat, azt hogy ez miért zavar téged ennyire.

Kommunikációs képességeid és társas készségeid fejlesztésre szorulnak

Ahogy tanácsadóddal való kapcsolatod alakul, olyan fontos társas és kommunikációs készségeket tudsz önmagadban továbbfejleszteni, amelyeket a mindennapi életed során is hatékonyan használhatsz. Az esetleges korábbi hibák, amelyeket a társas kapcsolataidban vétettél tanácsadód által kiküszöbölésre kerülnek, így sokkal sikeresebbé válhatsz kapcsolataidban. A tanácsadóddal való kapcsolatod mintává válik más társas kapcsolatok helyes fenntartásához.

Komoly krízist vagy vagy súlyos traumát éltél át

Ebben az esetben mindenképp személyesen kell szakembert felkeresned, aki azonnal megoldásokkal szolgálhat a számodra. A tanácsadás üteme gyors, a probléma azonnal megbeszélésére, kezelésére van lehetőség. Az ülések gyakorisága szabályozható, hogy mielőbb megkaphasd a szükséges segítséget.

Módszerspecifikus tanácsadásra szorulsz

A személyes tanácsadás lehetőséget teremt a különféle pszichoterápiás módszerek alkalmazására. Míg az online tanácsadás során nincs akkora lehetőség a különféle módszerek kipróbálására, addig a személyes tanácsadás alkalmával a számodra legmegfelelőbb terápiás technika kerül kiválasztásra. Így a tanácsadás a személyiségedhez, szükségleteidhez igazodik.

Nem neked való, ha:

Ha úgy érzed, segítségre szorulsz, azonban valami mégis visszatart attól, hogy felkeress egy szakembert

Több oka is lehet annak, miért nem keresel fel egy tanácsadót. Lehet, úgy érzed, olyan nehézségeid vannak, amelyeken nem tudnak segíteni, nem értenének meg, esetleg elítélnének, de lehet, úgy érzed, te küzdesz egyedül ilyen problémákkal, vagy szégyenled, nem tudod felvállalni azokat, esetleg környezeted reakciójától tartasz. Ilyen esetekben érdemes inkább online tanácsadást igénybe venni. Akármi bánt, megírhatod. Senkinek sem kell rajtad kívül tudnia arról, hogy e-mailen keresztül segítséget kapsz. Az online tanácsadás egy jó lehetőség arra, hogy professzionális segítséget kapj, anélkül, hogy emiatt esetleg elítélnének.

Irodalom:

Haberstroh, S. (2009). Strategies and resources for conducting online counseling. Journal of Professional Counseling, 37(2), 1-21.

Mallen, M. J., Vogel, D. L., Rochlen, A. B. (2005). The Practical Aspects of Online Counseling: Ethics, Training, Technology, and Competency. The Counseling Psychologist, 33, 776-818.

Szenes, M., Sebő T. (2011). Online pszichológiai tanócsadás – egy új segítő kapcsolat kezdeti tapasztalatai a Szegedi Tudományegyetemen. FETA könyvek. Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület: Budapest

A sztereotípiák, bár nagyon negatív felhangot kapnak a hétköznapi életben, szerves velejárói a közösségi életnek. A jelenség azon alapszik, hogy a világunk megismerése során igyekszünk minél hamarabb megjegyezni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket, melynek egy módja a sémába rendezés. A sémák tulajdonképpen olyan kategóriák, amelyekben meg tudjuk jegyezni, hogy milyen tulajdonságai vannak a környezetünk tárgyainak és személyeinek, egyes helyzetek, események milyen formában játszódnak le (Atkinson & Hilgard, 2005).

Ezeket a sémákat gyermekkorunktól fogva képezzük, átalakítani ezeket igen nehéz. Lehetővé teszi annak a rengeteg információnak a rendezését, ami napról napra, sőt percről percre ér bennünket. Ezek segítségével nem szükséges minden egyes részletet megfigyelnünk és megfigyelnünk a világban való létezésünk során: elegendő pár tulajdonságot észrevennünk, majd ha hasonlóságot tapasztalunk, beillesztenünk a már meglévő kategóriába. A sztereotípia nem más, mint az emberekről alkotott séma.

Ilyen séma lehet többek között a rassz, az életkor és a nem, melyek kiugró fizikai tulajdonságok alapján ismerhetünk fel, illetve azonosítunk az előzetes ismereteink alapján. A társas környezetben való megfelelő alkalmazkodás része, ezek által a csoportokra vonatkozó hiedelmeinket az egész csoport (pl. idősek), illetve azok tagjaira is vonatkoztatjuk, ezzel időt és energiát takarítunk meg. Erre egy nagyon jó példa lehet az arról való gondolkodás, hogy mit mondanánk egy csinos lányról, egy afroamerikai nőről, egy egyetemi hallgatóról. Ha külön-külön megállapítjuk a sémát meghatározó elemeket, akkor az is érdekes feladat lehet, ha úgy kell elgondolkodnunk ezen, hogy tudjuk, hogy ez a nő egy csinos, afroamerikai egyetemi hallgató.

Ugyanilyen kategóriák szerint viselkedünk a férfiakkal és a nőkkel. Fontos elkülönítenünk a nem különböző fajtáit. A biológiai nemet (angolul sex) genetikai (kromoszómák) és fizikai vonatkozások (külső és belső reproduktív szervek) határozzák meg. A társadalmi nem (angolul gender) pedig egy szociális konstruktum, ami attitűdöket, viselkedéseket és érzéseket határoz meg a kultúra és a történelmi idő függvényében (Parratt, 1994). Ezek a jellemzők meghatározzák a sémáinkat, ezeket a sémákat tovább is örökítjük.

A sztereotípiák lehetnek pontosak: a társadalmi normák hozzák létre, és a csoporttagok viselkedése által meg is erősíti azokat. A különböző nemekre vonatkozó hagyományos társadalmi szerepek meghatározzák a szerepet beteljesítő személyek tulajdonságait:  akinek a munkában, családeltartóként kell helytállnia, jó eséllyel rámenős, racionális, feladatorientált, míg az a személy, aki a családot gondoskodik és a háztartást viszi, kedves, megértő és gondoskodó. Így – a világban való létünk egyszerűsítő mivolta miatt – hajlamosak lehetünk eltekinteni a szerepek hatásáról, és a szerep által megkövetelt tulajdonságot a szerepet betöltő tulajdonságaként fogjuk fel. Azonban a sztereotípiák alkalmazása együtt jár a túlzott egyformaság és a merev elvárások megjelenésével, melyekből az előítéletek és a diszkrimináció építkezhet (Atkinson és Hilgard, 2005).

Éppen ezért fontos lehet a sztereotípiák átalakítása is. Erre egy jó kísérlet lehet a kontaktus felvétele a csoporttagokkal, mint egyénekkel, ahol a sztereotípiától különböző tulajdonságok által a józan ész dönt. Ugyanakkor még mindig van kibúvó a megismerés után is: az inkonzisztens tulajdonság kimagyarázása vagy alkategóriákba sorolása, illetve a nem tipikus csoporttagok elkülönítése (valójában nem is tartoznak a csoportba). A valódi megoldás a kapcsolat minőségén és a tudatos belátáson alapszik.

A nemi sztereotípia működésére számos példa hozható, de a teljesség igénye nélkül két szemléletes példát említenék. Az egyik az oktatásban lelhető meg. Egy tanárokkal végzett kutatásban (Szabó és munkatársai, 2014) a nemi különbségekből fakadó hátrányok leküzdésére irányuló tevékenységekről kérdezték meg a tanárokat. A válaszadók 1,7 százaléka vallotta azt, hogy ilyennel találkozik, azonban ennek csak a fele volt valóban a cél érdekében végzett tevékenység. A másik fele valójában a különbségek hangsúlyozására irányult (külön felvilágosítás és torna, a nemi különbségek kiemelése a vallásos nevelésben). Ugyanakkor eltérő tulajdonságokkal ruházzák fel a fiúkat és a lányokat: a fiúkat aktív, kreatív, problémára orientált jelzőkkel látják el, míg a lányok passzív, kedves, empatikus és szorgalmas jelzőket kapták.

A másik példa a sport világából hozható. Appleby és Foster (2013) összefoglalója bemutatja, hogy a sport a történelem során igen maszkulin jelleget öltött: az ókori olimpia játékok a harcászat előpróbájaként volt felfogható, ahol a nők nézőként sem jelenhetnek meg, és a még a XIX. században is azt gondolták a fizikusok, hogy a női szervezet számára igen megterhelő volna a sportban való részvétel. Az első újkori olimpián (1986) még szintén nem vehettek részt sportolóként, és 1900-ban is csak pár női atléta szerepelt. Az 1930-as években nagy áttörést jelentett Abby Eville, aki az első női testépítő volt. A 2000-es sydney-i olimpiáig a sikeres atléta nőket a nemükre vonatkozó vizsgálatnak vetették alá abban a hitben, hogy a sikerük mögött valójában férfi anatómia rejlik. 2012-ig, a londoni olimpiáig kellett várni arra, hogy az összes résztvevő ország indítson nőket és férfiakat egyaránt az ötkarikás játékokon.

A sportág kiválasztása azonban már önmagában meghatároz egyfajta nemi megkülönböztetést: már az általános iskolások között is hamar kialakul az elképzelés arról, hogy milyen sportág illik a fiúkhoz és a lányokhoz (Schmalz és Kerstetter, 2006). Zipprich (2001) általános iskolás fiúkkal végzett kísérletében megállapította, hogy a fiúk nem sorolják a lányokat olyan sportág lehetséges képviselői közé, amelyek inkább maszkulin jellegűek (mint például a birkózás), ugyanakkor önmagukat nem sorolják inkább feminin jellegű sportágat űzők közé (például ritmikus gimnasztika). A nemi séma elmélete szerint az egyének igen hamar megtanulják a szocializáció során a nemre vonatkozó normákat, amihez szintén hamar igazodni igyekeznek (Jones & Greer, 2011). Eszerint kialakulnak egyes nemekre jellemző sportágak (Jones & Greer, 2011): azok, amelyek az erőt, az izommunkát és a kitartást hívják elő, a maszkulin kategóriába sorolhatók, míg azok a sportágak, amelyek a szépséget és a hajlékonyságot tükrözik, a feminin kategóriába esnek.

 Ahogyan az iskolában a fiúk a kevésbé szorgalmas, de kreatívabb és problémacentrikus megkülönböztetést kapják, így a maszkulin sportot űző hölgyek is ki vannak téve a megkülönböztetésnek, miszerint ők a választott sportáguknak megfelelően viselkednek, azaz férfiasabbak mást sportoló hölgytársaiktól. Ennek a veszélye abban rejlik, hogy a sztereotípiák egyfajta önbeteljesítő jóslatként is működhetnek, azaz működésükkel olyan folyamatokat indítanak be, amelyek az érintettekből az eredeti sztereotípiának megfelelő viselkedéseket váltanak ki. Amennyiben a tanár kevésbé szorgalmasnak tartja a fiúkat, nem is készteti őket a szorgalom-alapú feladatokra, így ezek a fiúk nem is lesznek olyan szorgalmasak, mint a lányok. Éppen ezért fontos, hogy rugalmasan kezeljük a bennünk rejlő gondolatokat a csoportokról és a csoportok tagjairól, elkerülve a fent említett automatikus folyamatokat.

Felhasznált irodalom:

Appleby, K. M., & Foster (2013). Gender and sport participation. In. E. A. Roper (Ed.), Gender Relations in Sport (pp. 1-20). Boston, Sense Publisher.

Atkinson, R. C., & Hilgard, E. (2005). Társas megismerés. In Atkinson, R. C., Hilgard, E. (szerk.), Pszichológia (685-720. o.), Budapest, Osiris Kiadó.

Jones, A., & Greer, J. (2011). You don’t look like an athlete: the effects of feminin appearance on audience perceptions of female athletes and women’s sports. Journal of Sport Behavior 34(4), 358-378.

Parratt, C. M. (1994). From the history of women in sport to women’s sport history: A research agenda. In D. M. Costa & S. R. Guthrie (Eds.), Women in sport: Interdisciplinary perspectives (pp. 5–14). Champaign, IL: Human Kinetics.

Schmalz, D. L., & Kerstetter, D. L. (2006). Girlie girls and manly men: children’s stigma consciousness of gender in sports and physical activities. Journal of Leisure Research, 38(4), 536–557.

Szabó, M., Kovács, M., Lan Anh, N. L., & Fliszár, É. (2014). Pedagógusok nemi szerepekkel és sztereotípiákkal kapcsolatos nézetei. In. Gordon Győri J. (szerk.) Tanárok interkulturális nézetei és azok hatása az osztálytermi munkára: Kutatási eredmények (57-68. o.), Budapest, ELTE Eötvön Kiadó.

Zipprich, C. (2001). The Role of Sports and Games in the Self-Image of Girls and Boys. Institut Für Sporttwissenschaft, Universität Hannover, Germany.